Teaszünet

Japán popkultúra, lolita és yanki divat, barátság, abszurd humor, anime, izgalmas narráció. Unikornis. Valahogy így lehet jellemezni Tetsuya Nakashima 2004-es filmjét, a Kamikaze Girls-t.

Momoko (Kyôko Fukada) egy lolita stílust követő japán lány, aki arról álmodozik, bárcsak a tizennyolcadik századi Franciaországban élt volna a rokokó idején. A valóság viszont az, hogy egy istenháta mögötti kisvárosban lakik elvált apjával és nagymamájával, ahol semmi sincs a tehenek és egy szupermarketen kívül, ami olcsón, de korán sem divatos ruhákat biztosít a város lakói számára. Momoko mindezek ellenére elégedett a barátok nélküli, csendes életével és a Tokióból szerzett fodros ruháival. Aztán a dolgok megváltoznak, mikor megismerkedik a vagány Ichikoval (Anna Tsuchiya), aki motorozik, gyakran köpköd, és ami a legrosszabb, hogy abból a bizonyos szupermarketből öltözködik. 

A film a két lány kapcsolatára fókuszál. Tekintve, hogy mindketten merőben eltérő világhoz tartoznak, nem meglepő, hogy korán sem felhőtlen a kapcsolatuk. Különbözik a személyiségük és az értékrendjük is. Míg Momoko mindig aranyosan viselkedik, szépen beszél, és azt a rokokóbeli eszményt vallja, hogy minél törékenyebb egy lány, annál értékesebb, addig Ichiko inkább egy fiús oldalt képvisel. A szó szoros értelmében használja a fejét és nem ad túl sokat az etikettre. Mindezek a különbségek ellenére kialakul egy elsőre valótlannak tűnő barátság kettejük között, ami során kiderül, hogy mindketten többek annál, mint amennyit mutatnak magukból. 

A történet alapjául Novala Takemoto light novelje (egy Japánban népszerű regénytípus, mely a kamaszokat célozza meg) szolgált, amiből nemcsak film, de manga is készült. Az író nagyon sok vonásban hasonlít Momoko karakteréhez, például ő is ugyanúgy rajong a rokokó korszakért és a lolita divatért. Ráadásul a divattervezőként is tevékenykedő férfi egy időben maga tervezte a Baby, The Stars Shine Bright nevű márka ruháit, amiket Momoko annyira szeret a filmben. 

Egy vígjáték esetében azonban a fő kérdés az, hogy mennyire tudja megnevettetni a nézőt. Volt néhány közönséges vicc, ahol a hányás és a szellentés is szerepet kapott, ám a poénok nagy része így is működik, ha nem is hangosan nevetősen, de legalább megmosolyogtatóan. Ahhoz viszont, hogy az ember kellőképpen tudja élvezni a filmet, díjaznia kell az abszurd humort, hiszen a film szinte soha nem áll meg a realitás talaján, legfeljebb hébe-hóba érinti azt. És ez nem csak a történetre, hanem a karakterekre is érvényes, ugyanis a fő- és mellékszereplők tulajdonságai is hatalmas gumilabdaként vannak felfújva. A két főszereplő aranyossága és keménysége is nagyon szélsőséges; Momoko még enni is csak aranyos, édes dolgokat eszik, így az étrendje elsősorban cukorkákból és süteményekből áll. 

A könnyed, szórakoztató hangvétel mellett a színészi játék is figyelmet érdemel. Az eltúlzott arckifejezések a koncepció részét képezik és nem egy amatőr produkció izzadságszagú végeredménye, a túljátszás ugyanis szükséges a felfújt tulajdonságú karakterekhez. A színészek pedig jól alakították a maguk fura karaktereiket. 

A főszereplő Kyoko Fukadát egyébként láthatta már a nagyközönség a japán Kör 2-ben, illetve a szívmelengető japán romantikus drámában, a Bábokban is. Ichiko karakterét játszó Anna Tsuchiya neve azonban nem feltétlenül a színészi alakításai miatt lehet ismerős, ugyanis énekes és modell karrierrel is rendelkezik. A magyar nézők közül valószínűleg többeknek is ismerős lehet a neve, ugyanis a Nana című animében ő énekelte az első introt. 

Összességében ezt a filmet olyanoknak ajánlanám, akik kedvelik az abszurd humort és egy nem túl megerőltető, szórakoztató filmet keresnek estére, mert nekik kellemes perceket fog okozni a Kamikaze Girls. De természetesen az sem hátrány, ha valaki érdeklődik a japán popkultúra és divat iránt – külön előny a lolita divatért való rajongás –, mert nem egy olyan alkalom lesz, ahol csillogó szemmel figyelheti a különböző ruhakölteményeket.